A kulturális város után

A nyugati társadalmak poszt-indusztriális átalakulása során a kultúra a városfejlődés meghatározó tényezőjévé vált. Az 1990-es évekre végképp intézményesülő kultúra-alapú fejlesztés a nyugati városok stratégiáit domináló elképzeléssé nőtte ki magát. Eszerint a város kulturális infrastruktúrájának, intézményeinek, kínálatának bővítése a városok fejlődését vonja maga után, társadalmi integrációval, az életminőség általános növekedésével, új iparágak és munkahelyek megjelenésével, valamint a képzett munkaerőre és a turizmusra gyakorolt növekvő vonzerővel.

A kultúra alapú városfejlesztés diskurzusában született új koncepciók, mint a Bilbao-effektus, a kreatív város vagy a fesztivál-város eszméi viharos gyorsasággal, építészek, szociológusok és kultúrpolitikusok közvetítésével terjedtek el az észak-amerikai és európai városokban, megtermékenyítve e városok fejlesztési politikáját. Miközben az új fejlesztési paradigma korábban nem látott hangsúlyt fektetett a városfejlődés lágy, társadalmi és antropológiai tényezőire és számos városban látványos eredményeket hozott létre, az eredmények megosztották a szakmai közvéleményt, amelynek egy része kritikusan viszonyult a kultúrát eszközként használó fejlesztési programhoz, élesen támadva annak dzsentrifikáló hatását, illetve társadalmi mérnöki ambícióit.

Azóta, hogy Pécs elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet és ezáltal bekerült az EU kulturális alapú városfejlesztési programjába, nem csupán a városban történtek alapvető változások. Az elmúlt két év globális válságsorozatai és a nyomukban ma is tartó recessziók számos ponton forgatták fel a posztindusztriális városfejlődés meghatározó elképzeléseit, amik az ingatlanpiacra alapuló gazdasági növekedést a kulturális iparágakon keresztül javasolták visszaforgatni a városfejlesztésbe. Az ilyen kultúra alapú városrehabilitáció nem csak gazdasági hátterének elvesztése, de a javarészt figyelmen kívül hagyott földrajzi és léptékbeli különbségek okán is újragondolásra szorul.

Kelet- és Közép-Európa városainak megkésett poszt-indusztriális átalakulásában a kulturális várostervezés és az EKF program komoly lehetőségként jelent meg; annak alternatívájaként, hogy e városok regenerációját szinte kizárólag magánbefektetők egymástól elszigetelt fejlesztései hajtsák létre. A nyugati kulturális minták mechanikus adaptációját azonban több tényező is megnehezítette: az infrastruktúrák fejletlensége, a hozzáférés és az oktatás hiányosságai, az építészet, a kulturális tervezés és a management feladatainak elszigeteltsége, valamint a régiót különleges erővel sújtó, az ingatlanfejlesztések és magánberuházások alól a talajt kihúzó gazdasági válság új helyzetbe hozták Közép-Kelet-Európa városait. Így a gazdasági modelleken túl a kultúra fogalmához kapcsolódó városi rendszerek is elemzésre szorulnak: az ismert intézményrendszereken, múzeumokon, eseményeken túl mik azok az elemek ahol az urbánus élet hagyományos előnyei léteznek és újratermelődnek?

A konferencia élvonalbeli nemzetközi szakmai és akadémiai résztvevőkkel vizsgálja Közép- és Délkelet-Európa megváltozott gazdasági, politikai, társadalmi klímájában a kulturális városfejlesztés lehetőségeit, korlátait, megmaradt és új relevanciáit. A szekciók témái között szerepelnek az utazó koncepciók és lokalizációjuk, a kreatív város a válság után, az infrastruktúrák és a technológia kulturális vonatkozásai és az innováció szerepe a perifériákon. A program célja, hogy lehetséges fejlődési irányokat azonosítson Pécs, valamint a régió városai számára és a legújabb példákat, módszertani kérdéseket felvonultatva vázolja fel tervezők és döntéshozók szakterületeken átnyúló együttműködési lehetőségeit.